Huszonegy fantasztikus könyv, amit egyszerűen nem hagyhatsz ott a Könyvhéten

Idén is lesz mire figyelnie a fantasztikum szerelmeseinek a Könyvhéten: John Scalzi visszatér a Bezárt elmék világába egy különálló történettel, debütál itthon Kameron Hurley és hosszú-hosszú idő után Sandman-képregény jelenik meg. Ráadásul az izgalmasabbnál izgalmasabb külföldi címek mellett négy magyar szerző - Lőrinczy Judit, R. J. Hendon, Frey Éva és Veres Attila - plusz nem egy, hanem egyenesen két magyar antológia is megjelenik. Azért ilyen korán jelenik meg a júniusi ajánló, hogy a Könvvhét előtt még tudjon előrendelni kedvezményes áron, aki szeretne: ehhez mellékeltem a linkeket is.


Kihasználom az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmeteket egy Könyvhetet megelőző programra. Június elsején, azaz most pénteken lesz az első ViTa-est, ami a tavaly ősszel először megrendezett egész napos találkozó kísérőrendezvénye. A helyszín a CDFŰ Kultúrpince Budapest belvárosában. A szerintem elég érdekes programról itt olvashattok bővebben, én most csak azt emelném ki, hogy az este végén Veres Attila könyvbemutatóján én is részt veszek beszélgetőpartnerként.

Disclaimer: az ismertetőkhöz a kiadók által közreadott fülszövegeket használtam fel részben vagy egészében.

*

Veres Attila: Éjféli iskolák (Agave Könyvek)

Horror/weird. Nagyon rég vártam annyira könyvet, mint most Veres Attila novelláskötetét. Az Odakint sötétebb tavaly óriási kedvencem volt, írtam róla sok helyen; a most megjelenő kötet novelláinak egy részét pedig volt szerencsém még ősszel, nyers formában olvasni. Azóta azonban nem láttam őket, és ha ahhoz képest jobbak lettek - ami valószínű, hiszen erről szól a szerkesztés - akkor nehéz elképzelnem, hogy mennyire jók lettek. De amire számíthattok: félelem, rettegés, furcsaság, és Magyarország, ahogy még sosem láttuk tizenöt történetben. Itt tudtok beleolvasni a kötetbe, itt mesélt a szerző 5+1 kedvenc könyvéről, itt, itt és itt pedig a tavalyi regényt méltattam.

Előrendelni itt lehet.

Greg Keyes: Vérlovag I-II. (Delta Vision)

Fantasy. A megszokott módon, két kötetben érkezik a Hangakirály és a Kriptaherceg folytatása. A Hangakirály útjában pusztulás és őrület jár. Félig elfelejtett, alig értett jövendölések szerint Anne Dare, Crotheny trónjának fiatal örökösnője lehet a világ egyetlen reménye. Csakhogy Anne-t a trónbitorló Robert seregei üldözik – Roberté, akinek sírból való visszatérése elmosta a határokat élet és halál között, és minden addiginál sötétebb erőknek nyitott utat. Maga Anne is olyan hatalommal rendelkezik, amit nem ért és nem is képes egészen az irányítása alá vonni, mostanra pedig eljött az ideje, hogy lányból nővé, trónörökösből uralkodóvá érjen.

Előrendelni itt és itt lehet. (Egyelőre csak puhatáblás verzióban.)

R. J. Hendon: Korcsok (Főnix Astra)

Sci-fi. A külföldi álnév magyar szerzőt takar, ráadásul rendes kiadásban debütáló magyar szerzőt. Elég izgalmasnak tűnik a történet is. Overtoun makulátlan, fehér épületei között nem nő egy árva fűszál sem. A természet és az ember harmóniája a ködös múlt homályába veszett, az állatok nem kívánatos lények, a város polgárai pedig irtóznak mindentől, ami a földben terem. Rany, a tízéves kislány mindig is kívülállónak érezte magát Overtounban. Legszívesebben elrejtőzne az emberek elől egy sötét szobában, ahol egymagában lehet. Épp úgy, ahogy az a hányattatott sorsú kutya, akinek minden nap küzdelem az életben maradásért, és akivel hamarosan Rany sorsa is összefonódik.

Előrendelni itt lehet.

Agave Könyvek

Victoria Schwab: Egy ​kegyetlen dal (Fumax)

Fantasy. Victoria Schwab nagyon gyorsan vette be a magyar piacot, rövid idő alatt ez a harmadik sorozata, ami eltalál a hazai közönséghez. Most egy megosztott városban járunk: északot a rettegett Harker-család uralja, a Déli Várost pedig a Flynn-klán. Háborújuk szó szerint szörnyeket szabadított el a világban: lényeket, amelyek mások félelmével, húsával és vérével… vagy a lelkével táplálkoznak. A két család két ifjú tagja kerül egy csomó választás elé, ami persze az egész város sorsát befolyásolja.

Előrendelni itt lehet.

Wesley Chu: Időostrom (Agave Könyvek)

Sci-fi. A Föld mérgező, gyéren lakott pusztaság. Így tökéletes menedék a hatóságok elől egy szökésben lévő egykori kronotrop számára. James szövetségesei azok a tudósok, akiket a korábbi évszázadokból mentett ki - akik többek között hisznek abban, hogy a Föld megmenthető. Mindeközben a kapzsi nagyvállalatok által irányított, tudatlanságba taszított Naprendszer teljes hadereje készenlétben áll, miközben rettegve várják James következő lépését. Kuo, a végsőkig elszánt és kegyetlen biztonsági főnök pedig lándzsára akarja tűzni James fejét, és szándéka elérésében semmi sem állíthatja meg.

Előrendelni itt lehet.

Szélesi Sándor (szerk.): Rés a valóság szürke szövetén (Főnix Astra)

Sci-fi. Mennyire vehetjük valóságosnak a minket körülvevő világot? Egy magunknak teremtett illúzióban élünk, vagy ha nem is abban, akkor az érzékelésünk nem elégséges a mindenség valódi természetének felderítéséhez? Esetleg nem is ismerhetjük meg a tér és anyag titkait, mert valaki vagy valakik szándékosan becsapnak bennünket mindezek káprázatával? Tizenkét sci-fi novellát tartalmaz a Főnix Astra válogatása, köztük Antal József, Fedina Lídia, Jobbágy Tibor, vagy Toochee műveivel.

Előrendelni itt lehet.

Főnix
Walter Tevis: Sokszavú poszáta (Metropolis Media/Galaktika)

Sci-fi. A ​25. század disztópikus világában az emberi civilizáció maradéka elektronikus mennyországokba zárkózva vegetál. Nincsenek családok, gyerekek, de még valódi párkapcsolat, szerelem sem igen létezik, a könyvek be vannak tiltva. Az emberiséget már csak egy halálvágyával küzdő android mentheti meg, valamint egy fiatal pár, akik szenvedélyes szerelemre lobbannak egymás és a könyvek iránt. Ez a szenvedély talán még az apátiába kövült gépi intelligenciákat is képes felrázni.

Előrendelni itt lehet.

Nicholas Eames: A Wadon királyai (Fumax)

Fantasy. Egykor legendás harcosok voltak. Clay Cooper és bandája, a Saga a legjobbak között is a legjobb volt. Rettegték a nevüket, világszerte a zsoldoscsapatok királyainak számítottak. Aztán szögre akasztották a kardot, megnősültek, megöregedtek, elhíztak, alkoholisták lettek – súlyos esetben mind a négy egyszerre. A dicső időknek mindörökre vége, marad a család és merengés az elmúlt szép napok felett. Egy nap azonban Gabriel, az egykori frontember kopogtat be Clay ajtaján végső kétségbeesésében: a lánya ugyanis a világ túlsó felén rekedt egy város falai közt, amelyet szörnyek hordája ostromol. A két férfinek össze kell szednie a bandát egy utolsó turnéra, hogy együtt átvágjanak a Belwadonon. Van hozzá hivatalos zenelista is! És bele is lehet olvasni.

Előrendelni itt lehet.

Neil Gaiman – Michael Reaves – Mallory Reaves: Az örökkévalóság kereke (Agave Könyvek)

Sci-fi/fantasy. Lezárul a Köztesvilág-trilógia. Joey Harker soha nem akart vezető lenni. De most, hogy a Dereséj a küszöbön áll, mindenki tőle várja a megoldást, ezért muszáj a sarkára állnia, ha meg akarja menteni a Köztesvilágot, a Multiverzumot és minden egyebet is a kettő között. Az örökkévalóság kereke a Köztesvilág-trilógia fordulatos és letehetetlen befejezése - írja a kiadó -, benne idő- és térugrásokkal, mágiával, természettudománnyal és egy fiatal fiú átalakulásával, akinek gyermekből férfivá kell válnia ahhoz, hogy beteljesítse a végzetét.

Előrendelni itt lehet.

James S. A. Corey: Perszepolisz felemelkedése (Fumax)

Sci-fi. A hetedik résszel folytatódik magyarul is a Térség-sorozat. Az immár ezerháromszáz naprendszert magába foglaló emberi civilizáció új gyarmatbolygói a puszta fennmaradásért küzdenek. Minden új világ az összeomlás és a csoda között húzódó pengevékony határon táncol, a Rocinante nehézfegyverzetű naszád korosodó legénységének pedig minden idejét lefoglalja, hogy fenntartsa a törékeny békét. A Föld és a Jupiter között húzódó hatalmas térségben a belső bolygók és az öv ideiglenes és bizonytalan szövetséget kötöttek, ám nem sikerült sem az előítéleteiket levetkőzni, sem a háború emlékétől megszabadulni. A Laconia nevű elveszett kolónián közben egy rejtőzködő ellenség új jövőt képzel el az emberiségnek, és rendelkezik is a megfelelő erővel a megvalósításához.

Előrendelni itt lehet.

Michael J. Martinez: Az Enceladus-krízis (Főnix Astra)

Sci-fi/fantasy. Alig pár hónap telt el az első könyv megjelnése óta, de máris folytatódik Michael J. Martinez alkímiás-vitorlás-sci-fis trilógiája. Ismét két szálon mozgunk, egyrészt a mi jövőnkben, ahol Shaila Jain a Szaturnuszra tart; másrészt az alkímiás, űrben vitorlással repkedő alternatív univerzumban, ahol Thomas Weatherby immár meglett korú kapitány, aki Napóleon ellen harcol, és az ő flottáját üldözi az ottani Szaturnuszra. A két világ nyilván ismét ütközni fog, hiszen vannak, akiknek most is az az érdeke, hogy kinyissák a kapukat. A szerzővel készített interjúm itt olvasható.

Előrendelni itt lehet.

Fumax

Neil Gaiman: Death ​– Halál (Fumax)

Fantasy/képregény. Sápadt, fiatal lány fekete ruhában. Ajkán huncut mosoly. Fejébe húzva kalap. Nyakában ősi szimbólum. Elsőre bárki lehetne, egy egyszerű járókelő a sok közül. Aztán amikor már azt hiszed, szerencsésen megúsztad azt az iménti balesetet, kézen fog, hogy mutasson valamit… A tizenkét gyűjteményes Sandman-kötetből csak négy jelent meg magyarul, de a Fumaxnak hála most újra kapunk egy szeletet keménytáblás, az eredeti képregényméretnél nagyobb kiadásban Neil Gaiman klasszikus képregényéből, főszerepben Halállal.

Előrendelni itt lehet.

Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána (Gabo SFF)

Fantasy. Öt éve jelent meg, de én csak tavaly olvastam Lőrinczy Judit első és eddigi utolsó regényét, az Ingóköveket. A sztálingrádi csata közepén játszódó urban fantasy vagy mágikus realizmus engem teljesen elvarázsolt és eléggé ki is készített, így eléggé várom a szerző új könyvét. Néhány hét alatt bejárható tartomány a világ, amelynek határán túl megzavarodik a valóság. Abe Kaledon, a fiatal tudós ezt a különös sávot kutatja, ám elmélete a határ természetéről felborítja a tartomány szívének, Sadness Springs városának kényes hatalmi egyensúlyát. A melankólia forrásaira épült városban a munkások és vezetők, emberek és hártyások között feszülő ellentét forrpontra jut: Abe felfedezése és a titokzatos iparmágnás, Gustavo Omerigo expedíciója olyan titkokat szabadít el, amelyeket nem lehet többé elrejteni. Beleolvasni itt lehet, a szerző pedig itt mesélt 5+1 kedvenc könyvéről.

Előrendelni itt lehet.

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Végállomás: Amalthea (Metropolis Media/Galaktika)

Sci-fi. Az életben nem gondoltam, hogy egy Galaktika-kiadvánnyal kapcsolatban ilyesmit fogok írni, de az a helyzet, hogy a Végállomás: Amalthea alant megtekinthető borítója gyönyörű, kibékülnék vele, ha a kiadó minden könyve hasonlóképpen nézne ki. A Sztrugackij fivérek kötetünkben szereplő két írása a Delelő-univerzum előtti korokba repíti el olvasóit, ahol a szkafanderes lovagok űrhajóik nyergébe pattanva járják a határvidéket, miközben a Földön könyörtelen eszmerendszerek vívják elkeseredett harcukat a kisemberek lelkéért. Az utolsó utáni háború tétje ugyanis a megváltás… vagy az elkárhozás.

Előrendelni itt lehet.

Delta Vision, Metropolis Media

Joe Hill: A szív alakú doboz (Gabo SFF)

Horror. A Gabóhoz kerültek Joe Hill jogai, és mielőtt belevágnak az új dolgokba, hoznak egy újranyomást. Tíz éve jelent meg itthon utoljár a a kötet, amelyben Jude, a korosodó death-metal rocksztár ezer dollár fejében büszke tulajdonosa lesz egy halott ember öltönyének, melyben állítólag egy nyughatatlan szellem kísért. Jude-nak persze semmi oka félni ettől. Kísérti őt sok minden a múltból is – anya- és gyermekverő apa, kíméletlenül eldobott szeretők, elárult, cserbenhagyott muzsikustársak. Eggyel több mit számít?  Csakhogy amit a UPS egy szív alakú fekete dobozban leszállít neki, az nem közönséges, képzeletbeli szellem. Az a legvéresebb valóság. Egyik pillanatról a másikra a legváltozatosabb helyeken kezd felbukkanni az öltöny korábbi tulajdonosa...

Előrendelni itt lehet.

John Scalzi: Fejvesztve (Agave Könyvek)

Sci-fi. A Bezért elmék világában játszódó, de attól teljesen különálló regénnyel jelentkezik idén John Scalzi. A hilketa egy pörgős, erőszakos sportág, amelyben a játékosok kardokkal és csatabárdokkal esnek egymásnak. A játék célja, hogy letépjük az ellenfél fejét, majd átjuttassuk a gólvonalon. Ezt hús-vér testben élő sportolókkal lehetetlen lenne megcsinálni. De ebben a csapatjátékban „szrípiók”, vagyis robotszerű, Haden-szindrómások által vezérelt testek csapnak össze egymással, úgyhogy mindent szabad. Senkinek nem esik bántódása, de a brutalitás valódi, és a közönség imádja. Egészen addig, amíg az egyik játékos holtan nem esik össze a pályán. Balesetről vagy gyilkosságról van szó?

Előrendelni itt lehet.

Gabo SFF, Metropolis Media
Kameron Hurley: Tükörbirodalom (Delta Vision)

Fantasy. Végre itthon is bemutatkozik Kameron Hurley, akinek én eddig csak az esszékötetét olvastam, az viszont nagyon jó volt. Kicsit hosszadalmas a fülszöveg, úgyhogy kicsit megvágva: Újra eljön a nemzeteket pusztító és földrészeket formáló katasztrófa, ám ezúttal egy árva gyermek elmenekül a rabszolgaság és a halál elől, hogy feltárja véres múltját… de a világ közben háborút vív önmagával. Pengeélen táncoló szövetségek és végzetes árulások kísérik a dhai nép és szövetségeseik törekvéseit, hogy megállítsák a feltartóztathatatlannak tűnő sereget, miközben az ellenség a világegyetemmel egyidős ősi világok összeütközésére készül. A végén egy birodalom felemelkedik, a többi elbukik.

Előrendelni itt lehet.

Trollok ​alkonya: Három középkori történet Izlandról (Helikon)

Milyenek voltak a trollok?  A kötetben szereplő három történetből kiderül, hogy rosszindulat és bajkeverés tekintetében alig különböztek a 21. századi internetes rokonaiktól. Ez azonban csupán az egyik aspektusa ezeknek a különös lényeknek, akikben a féktelen indulatok mellett ugyanúgy megtalálható volt a konok élniakarás és a vulkáni erejű költészet is, mint a csak a gleccserek magányával gyógyítható, mély szomorúság. A Dunajcsik Mátyás fordításában most először olvasható szövegek egyben izgalmas bevezetőként szolgálnak az óészaki sagák világába is.

Előrendelni itt lehet.

Móra, Helikon

J. R. R. Tolkien: Beleriand dalai (Helikon Kiadó)

Fantasy. A Középfölde Históriája sorozat harmadik kötete különleges betekintést kínál Középfölde mitológiájának teremtésébe. Tolkien világának két legfontosabb története: Húrin gyermekeinek tragédiája, valamint Beren és Lúthien Tinúviel halhatatlan szerelme teljes szépségében tárul az olvasók elé a nagy mesélőnek oly kedves elbeszélő költeményekben, Christopher Tolkien magyarázó jegyzeteivel kiegészítve. (Ne feledjük, hogy A hobbit új kiadása mindeközben a Magvetőnél érkezik, szintén a Könyvhétre.)

Előrendelni itt lehet.

Sirokai Mátyás (szerk.): 2050 – Ifjúsági novellák a jövőről (Móra)

Sci-fi. Milyen lesz 33 év múlva a kamaszok élete? Hogyan fest majd Magyarország 2050-ben? 13 fiatal író novellája kutatja a jövőt, köztük például Moskát Anita, Brandon Hackett, Farkas Balázs vagy Totth Benedek. A tizenévesek mindennapjai állnak a szövegek középpontjában a szerelmi sztoriktól a családi problémákig, és egészen különös víziókról olvashatunk. Droidnagyi vagy gumicukorszív? Pacsirta formájú drón vagy virtuális gimi? A 2050 szerzői nem ismernek lehetetlent!

Előrendelni itt lehet.

Frey Éva: Allegórium – Az ajándék (Twister Media)

A Bekezdés-pályázat egyik tavalyi győztesének vámpírregénye is érkezik a Könyvhét körül, bár a dátum szerint inkább kicsit utána. A Másfélék közöttünk járnak, beépültek társadalmunkba, ám megvannak asaját, sötét céljaik. Vérrel táplálkoznak. Napjaink technikai fejlődése egyre nehezebbé teszi számukra, hogy titokban tevékenykedjenek. Egyedül ráadásul még egy vámpírnak sem könnyű. Ezért a két mostohatestvér – Jevgenyij és Oleg – csoportot alakítanak, hogy együttes erővel próbáljanak meg életben maradni. Harmadik fivérük, Igor halálos ellenségük, akinek azonban meg vannak számlálva a napjai. A csupán tizenhét éves Nadja az ő rokona, bár a lány nem tud semmit származásáról, ahogyan a Másfélék világát sem ismeri, váratlanul mégis az események középpontjába kerül.

Előrendelni itt lehet.

Frissítés:

A Galaktika/Metropolis Media itt tette közzé az összes könyvheti könyvét, az itt említetteken kívül Kir Bulicsov és Zsoldos Péter is érkezik.

*

Gyertek június elsején a ViTa-estre! Érdemes újra csekkolni a májusi könyvajánlót is, hiszen ezek a könyvek is ott lesznek a standokon; ha pedig valami még a Könyvfesztiválról felejtődött el, akkor itt a memóriafrissítő lista. Kövessétek a Spekulatív Zónát a Facebookon és Molyon!

Comments

Popular Posts