5+1 tanulság a Fantasztikus Kéziratok Éjszakájáról

Az a megtiszteltetés ért, hogy a hirtelen kieső Kánai András helyére engem hívtak meg az SFmagos kollégák (vajon ezt hogy kéne helyesen írni? nagybetű, kisbetű?) a Fantasztikus Kéziratok Éjszakája (FKÉ) zsűrijébe. Aki nem tudná, ez az idén hetedik alkalommal megtartott rendezvény arról szól, hogy kezdő és haladó írók egyaránt beküldenek egy-egy novellát vagy regényrészletet, a zsűri elolvassa, aztán élőben értékeli is a delikvenseknek. Idén három zsűricsapat munkálkodott a beküldött nagyjából harminc kéziraton: Kleinheincz Csilla, Farkas Balázs, Juhász Viktor; Moskát Anita, Szabó Dominik, László Zoltán; illetve Markovics "Brandon Hackett" Botond, Kelenik Éva és jómagam - ez volt az idei felállás.


Ahogy azt az esemény végén szóban is elmondtam: kellemesen csalódtam. Bárkivel beszéltem eddig, aki végigvitt egy-egy hasonló novellapályázatot szervezőként, mindig az volt a benyomásom, hogy a beérkező művek kilencven százaléka bűnrossz; nyolc százaléka olvasható, de nem jó; és nagyjából két százaléka érdekes, izgalmas, ötletes, egyedi. Ehhez képest az általunk megolvasott tizenegy mű  - plusz a két másik zsűri által a sajátjukból legjobbnak választott kettő, amit mi is átfutottunk a szavazás miatt - egyáltalán nem volt katasztrofális, és volt pár, ami kifejezetten felkeltette az érdekélődésemet.

Az eddigi tapasztalatokról tavaly Farkas Balázs és Juhász Viktor már írtak egy-egy cikket, most pedig úgy döntöttem, hogy én is adok pár tippet és tanácsot, ismételve részben az urak által már leírtakat, majd elmerengek még pár dolgon, ami már nem az ide jelentkező szerzőkön múlik.

1. Olvass! Olvass sokat!

Ez volt az egyik visszatérő tapasztalat az este folyamán. Vegyünk egy egyszerű példát: van a mi világunk, ami mellett-között-alatt van egy varázsvilág. A főszereplő ezt nem ismeri alapból, de most találkozik vele, ami ugye remek eszköz arra, hogy az olvasót is megismertessük ezzel a világgal. Erre a technikára/plotra kismillió példát lehet felhozni a fantasztikus irodalomból, ezért aztán a szerzőnél rá is kérdezek, hogy olvasta-e ezt, vagy azt a művet. A fenti példa kapcsán például releváns Neil Gaiman (Amerikai istenek, Sosehol, etc.); China Miéville (A patkánykirály; Kraken); Lev Grossman (Varázslók-trilógia) vagy éppen J. K. Rowling (címet nem kell ideírnom, ugye?).

A válaszok alapján az rajzolódik ki, hogy alapvető művek maradnak ki abból a műfajból, amiben az adott szerző is alkotni próbál - egy olyan alkotónk volt, aki a felhozott négy műből hármat is ismert. Ez alapvetően nem lenne baj, nem műveltségi versenyt tartunk fantasztikus irodalomból, nem arról van szó, hogy ezeket "illik", vagy kötelező olvasni. Viszont az is biztos, hogy hasznos ezeket a műveket elfogyasztani, megrágni és átgondolni. Nem kell pontról pontra leutánozni (sőt!), de meg lehet tanulni, hogy mi az, ami már elképesztően unalmas vagy klisés, és mi az ami annak ellenére működik, hogy ötvenszer megírták már.

A problémáról részletesen Juhász Viktor írt, de nem lehet elégszer ismételni. A FKÉ csapatának pedig talán el kellene gondolkoznia azon - én már gondolkozom -, hogy írjon zsánerekre lebontva egy tényleg alapvető műveket, szerzőket tartalmazó listát. (Hogy micsoda vita lesz ebből minden szinten!)

2. Írjatok novellát! Ha mégis regényt írtok, írjatok jó szinopszist.

Az általunk olvasott 11+2 mű közül csupán kettő volt novella, a többi regényrészlet, általában a regény elejéről, de volt a regény közepéből is; és a legtöbbhöz nem kaptunk szinopszist. Én is olyan ember vagyok, aki regényméretű dolgokban, sőt, rögtön regényfolyam méretű univerzumokban szeret gondolkodni, szóval megértem a dolgot. Ráadásul novellát értelmes helyen kiadatni itthon valószínűleg nehezebb feladat, mint egy regényt - erről később. Szóval értem a dolgot. Mégis.

Egyrészt sok regénynek tervezett szövegnél éreztem azt, hogy az ötlet maga inkább egy novellára elég, azt bőven megtöltené és lehet belőle jót kihozni abban a terjedelemben, míg regényben gyakran csak a méret miatt egyre klisésebb lesz az egész. Másrészt a novella remek alkalom arra, hogy akár a regényed világának egyes ötleteit, egy-egy karaktert, egy-egy hangulatot kicsiben kipróbálj anélkül, hogy az ezeroldalasra tervezett cucc nyomná a vállad. Jó gyakorlóterep: kisebb tétek, kevesebb befektetett idő, több sikerélmény, több fejlődés.

Persze nem mindenkinek való a kisebb terjedelem. Ha mindenképpen a készülő vagy befejezett regényeddel szeretnél nevezni, akkor azt tanácsolom, hogy az első fejezetekből küldjél részletet, lehetőleg a legelejét. Az első fejezetnek muszáj jónak lennie, muszáj olyannak lennie, ami behúz a világba, érdekeltté teszi az olvasót a folytatásban - de nem kell a megalkotott világ minden részletét rögtön beleszuszakolni. Tegyél kiváncsivá, mutasd meg röviden hogy mit tudsz. (Ebben is segíthet, ha novellákon gyakorol az ember.)

A részlet mellé pedig nagyon jó lenne egy részletes, de nem túl hosszú szinopszis, amiből kiderül, hogy nagyjából mire fut ki az egész történet. Nem kell minden fordulatot részletesen leírni, csak nagy vonalakban, de világosan és tisztán a regény világát, a szereplőket, a történet vázlatos alakulását - egy bővített fülszöveget, amiben azért lelősz néhány csavart. Az sem árt, ha az elején egy mondatban, ún. logline-ban össze tudod foglalni a történe tlényegét. Nehéz jó szinopszist írni, de ezt is meg kell tanulni: amikor kiadóknál akarsz kopogtatni, akkor senki sem fog egy teljes kéziratot elolvasni: az első pár fejezet és egy szinopszis eldönt mindent. (Plusz a szinopszis-írás benned is sok mindent letisztázhat és felvethet pár kérdést.)

3. Ötletek, írástechnika, infodump

Rendkívül összetett kérdés, hogy mitől tart az ember egy-egy írást jónak vagy kevésbé jónak, esetenként borzalmasnak. Farkas Balázs itt szedett össze pár alapvető problémát. Én alapvetően azt éreztem, hogy vannak itt bizony remek ötletek, érdekes világok, furcsán szép hangulatok; ugyanakkor írástechnikailag kevesen haladják meg az elfogadható, kiadható szintet. Ezen több dologgal lehet segíteni: egyrészt sok olvasással és írással, valamint az elkészült szöveg hangos felolvasása is revelatív lehet a döcögős mondatok szempontjából.

A mondatszintű problémákon túllépve fontos dolog az információ adagolásának a kérdése, amit már érintettem. Nem kell mindent az első fejezetben elmondani, sőt. Lehet, hogy az adott dolgot egyáltalán nem kell elmondani, elég, ha az író tudja, és csak utalgat rá. A mi regényünkben, A szivarhajó utolsó útjában is sokszor elkövettük ezt a bűnt: infodumpolással építettünk világot. De ha azt látnátok, hogy a regénybe végül bekerült ilyen részeken kívül még hány fájlunk volt, amiven az alternatív történelem különféle eseményeit és idővonalait taglaltuk, akkor máris egy kicsit büszke vagyok, hogy ezek aztán nagyrészt sosem kerültek be a könyvbe.

Mondom: sok összetevőből áll össze, de az alapvető az lenne zsánerművek esetében, hogy legyen egy jó ötlet. Egy érdekes mágiarendszer; egy érdekes (és koherensen működő) űropera-világ; egy hihető, de izgalmas spekulatív gondolat. Úgy kezdődik: mi lenne, ha...? Hiába minden lézerfegyver, űrhajó, mágia, sárkány, boszorkány és kardos lovag, bármi, ha nincs meg az a plusz ötlet, motívum, érdekesség, konfliktus, kérdés, akkor még egy tűrhetően megírt mű esetén is unatkozni fogok.

4. Jegyzetelj!

Ez egy egyszerű gyakorlati tanács: írd le, amit a zsűri mond. 15-20 perc alatt három ember rengeteg tanácsot, javaslatot zúdít a szerzőre, amiből semmire sem fog emlékezni, mikor pár perc múlva visszaül az asztalhoz. Én például ezért írtam - visszacsatolva az első pontra - olvasmánylistát egy-egy fecnire alkalmanként. Ki a fene emlékezne rá, hogy milyen könyvet mondott az a szakállas csávó egy perccel azután, hogy éppen lefikázott valamit a kéziratomban? 

Szóval jegyzeteljetek, vegyétek fel diktafonra a beszélgetést, vagy valami.

5. Ne féljünk a magyar témától

Magyarok vagyunk, Magyarországon élünk, az élettapasztalataink jelentős része innen származik, hacsak nem éltünk huzamosabb ideig külföldön. Mondok még egy dolgot: a magyarul olvasók jelentős része is itt él, itt szocializálódik. A fantasztikumnak nem feltétlenül feladata mondani valamit napjainkról, nem kell társadalomkritikának lennie, nem kell, hogy Nagy, Társadalmilag Releváns Mondanivalója legyen. Van, hogy van neki ilyen; van, hogy mond erről valamit, de nem kötelező.

Azt viszont biztosnak tartom, hogy akkor lesz igazán érdekes a hazai olvasók számára - akár zsáneren kívüli olvasók számára is -, ha olyan dolgokat, helyzeteket, helyeket, figurákat használ legalábbis kiindulópontnak, amit mi is jól ismerünk. Veres Attila Odakint sötétebbje szerintem ezért volt kiemelkedően jó. Sőt: szerintem bőven itt lenne az ideje, hogy egy sor bennünk vagy a társadalmunkban lévő álmot, vágyat, csalódást, történelmi és egyéb traumát, helyzetet a fantasztikum nyelvén kezdjünk feldolgozni. (Ahogy a krimi nyelvén gyönyörűen megtette azt például Kondor Vilmos az 1930-1956 közötti időszakkal.)

Persze ellenpéldát is tudok hozni: Moskát Anita vagy Brandon Hackett, de még a magyar szereplőket mozgató Kleinheincz Csilla vagy éppen László Zoltán munkássága (hogy csak a zsűriből válogassak) is kifejezett ilyen mondanivaló, vagy Magyarországhoz kötődő cselekmény nélkül is kötelező olvasmány.

6. Kisprózával kapcsolatos nyöszörgéseim

Tegyük fel, hogy írsz egy jó novellát, elhozod ide, meg is mondjuk, hogy jó, vagy hogy néhány javítással jó lehet. Vagy tegyük fel, hogy egyenesen szuper, és azt mondom, hogy most rögtön ki kéne adni. És akkor ott vagyunk, ahol a part szakad. Hol lehetne megjelentetni? Nem is csak az a kérdés, hogy fizikailag hol van egyáltalán esély ilyesmire, hanem az, hogy hiányzik a feedback. Ennek az egész novellázásnak úgy lenne értelme, ha a szerzők olvasnák egymást, hatnának egymásra, lenne kritika is és olvasói visszajelzések - tehát lenne egy értő, élő közeg.

Az elmúlt években akadtak magyar antológiák, de egyiknél sem éreztem azt (vagy érezték olyanok, akikben megbízok a Molyon), hogy ezek különösebben jók lettek volna. A periodikák szintjén pedig még rosszabb a helyzet: van a Galaktika, amiről hadd ne írjak semmit. Ide elvileg mehetnének a sci-fi és fantasy-írások, de én ezt több okból sem fogom javasolni senkinek. Aztán van az Új Galaxis, amiről nem tudok semmit; csupán azt, hogy kritikai visszhangja (talán a hiányzó marketing miatt?) csekély. Az SFmag sporadikusan közöl novellákat; a The Black Aether pedig szívesen várja a weird témájú írásokat.

Szerintem ha (újra) lenne olyan széles körben olvasott platform, vagy még inkább: lennének olyan széles körben olvasott platformok, ahol rendszeresen jelennek meg normális szerkesztésben, normális elbírálás után novellák, az alapvetően ösztönzően hatna az egész szcénára. Egyrészt megjelenne a versenyszellem ("ennél tudok jobbat!"), másrészt az ötletek cseréje ihletőleg hatna mindenkire. Mondok egy példát: most találkoztam először élőben Juhász Viktorral, akit első sorban mint Miéville fordítóját becsülök de nagyon, de van egy, a saját szempontból még fontosabb dolog: A Rádiumember magányossága című novellája részben felelős azért, hogy tíz évvel ezelőtt nekiálltam annak, amiből később A szivarhajó lett.

Ezzel az egésszel persze nem a szárnyukat bontogató íróknak kell foglalkoznia, hanem az establishmentnek, ami nem létezik, vagy inkább szétaprózódott, széttöredezett, zárványos. Ugye.

Comments

Popular Posts